Hiszen ennyi költött szín nem is lehetséges, mondják az emberek. De igen, lehetséges, mint Tahiti nagyságának, mélységének és titokzatosságának kifejezője, ha mindezt az ember egy négyzetméter vásznon akarja visszaadni. A lenyugvó nap fényében izzanak a színek, vibrál a levegő a tengerpart vörös árnyalatokban pompázó homokja fölött. Mégis a képből szelíd melankólia érezhető. A fiatal, lován a képből kinyargaló lány és a beteg, öregedő, az életből is kifelé botorkáló festő közötti távolságé.

Hofi Géza: Ne sírj kislány (Részlet)

Ne sírj kislány, minden május tovaszáll.
Ami elmúlt nem jön vissza soha már.
Hogyha halkan jön az alkony,
Ne várj rám a Duna-parton
Kicsi lány, csacsi kis lány.
Ne sirj kislány, felejtsd el a nevemet,
Nézd az öreg Citadella kinevet.
Jön majd más, ki szeret téged,
Hidd el kislány, ez az élet,
Rohanó, suhanó szó.