Szintetizmus


Az 1880-as években Dél-Franciaországban, Pont-Avenben gyűlt össze a festők egy "nemzetközi" csoportja. Emil Bernard ismertette meg őket az üvegablakok, rekeszzománcok stilusához hasonló festészettel. Ezek a festmények dekoratívan színes képsíkokból építkeztek, elvonatkoztattak a természetes látványtól, a fény-árnyék hatástól, az árnyalatoktól, színátmenetektől. E festő-módnak a cloisonnizmus nevet adták a cloison (elválasztó) szóból. Gauguint megragadta a képalkotásnak ez a módja, mert az alakok síkbeli ábrázolása alkalmas rá, hogy a kép témájának szimbolikus értelmezhetőségét fokozza. Gauguin javaslatára e festő-mód "továbbfejlesztésének" a szintetizmus nevet adták és az 1889-es Világkiállításon a Volpini Kávéházban megrendezett kiállítást már mint Impresszionista és Szintetista Csoport szervezték.

Gauguin úgy látta, hogy az impresszionisták olyan tónusokat igyekeznek visszaadni a képeiken, amelyeket csak pillanatokig láttak. "Ki igazolhatja a perc színének igazságát, amelynél senki nem volt jelen, ami olyan gyorsan felejthető?". A látványból a képzelet teremt képet, ezért a részletek helyett az egységet keresi. Az impresszionisták a szabadban festettek. Az egység megjelenítésében Gauguint éppen az segítette, hogy emlékezet után festett. A természet nyugalmát, csendjét, békéjét, a mély érzelmeket keresi. A mozdulatlanságot.
336. Isten Napja (Párizsban emlékezet után festette)

    336. Isten Napja