A hűvös Bretagne-ban festette egy vendéglő fatáblájára a Martinique szigetén szerzett élmények alapján, ahol színes bőrű nők énekelve jöttek-mentek csípőjüket ringatva harmonikus nemtörődömséggel. E képből árad először a Déltenger exotikus illata. Az Asszonypárduc puha mozdulatainak érzékeltetéséhez a Van Gogh ihletettségű napraforgók arabeszk rajzolatai adják a zenét.





225. Gaugin anyja

A művész korán meghalt anyjának, Alin Mari Chasalnak portréja fényképről.
Három éves korában a család Peruba költözött a vagyonos nagybácsihoz. A pompás életmód is elősegítette, hogy anyját csodaszépnek látta: "Milyen
kecses és csinos volt anyám, mikor felvette limai ruháját!" Hasonló
kisméretű képen anyja vonásaival festi meg az első meztelen Éva Exoticot
elképzelt trópusi környezetben





260. Alkonyat

A trópusokon átmenet nélkül leszálló este hangulata kunyhója körül.  "Az éjszaka a legkülönlegesebb. Csak itt van ilyesmi, még madárrikoltás sem zavarja a pihenést. Itt-ott nagy száraz levél hullik le, de a zajnak még a képzetét sem kelti. Inkább olyan szellemsuhogás."

A pálmafák levelei, a pálmalevélből rakott tetőzet ezüstösen csillog. A háttérben fatörzsből kifaragott női akt torzója magasodik kígyókkal. Az előtérben még kifaragásra váró rózsafák:

"A hegy meredek falai itt kitágulnak, a fák sűrű függönye mögött fennsík bújt meg. Vagy egy tucat széles koronájú rózsafa állt itt. Nekiláttunk, hogy kivágjuk fejszéinkkel a legszegszebbik fát, mert az egész törzset ki kellett dönteni, hogy a tervem kivitelezéséhez szülséges ágat levághassam. Boldog dühhel vágtam bele fejszémet a fába, még kezem is megvéreztem, valami isteni brutalitást elégítettem ki magamban, s ez nagy gyönyörűséget szerzett."

A szeretettel, talányosan megfestett nők hallgatják a Csendet. Az állatok kunyhójában nő tartja karjában gyermekét. "Már szeretem a maorikat, és ők szeretnek engem."

A különleges fényhatások gyenge világításban jelennek meg, mint sok másképen is.





274. Kékruhás lány mangóval

Távol Papetétől maorik között él, módja van megismerni jellegzetes
vonásaikat. Olyan szenvedéllyel festi le a nőket, hogy a kép megfestése
annyi, akár a testi birtokbavétel. Szép, gyermekét váró asszonyát
életnagyságban festi meg. De nem arckép ez. Az arc, az elnehezedett test, a ruha dúsan omló redőin a fény játéka csodás békét sugároz.

"A maori lélek nem nyílik meg azonnal: sokáig türelmesen kell tanulmányozni, ha meg akarja hódítani az ember. Eleinte kisiklik kezéből,
számtalan módon elképeszti, kacagásba burkolózik, minduntalan alakot
változtat, s ha az ember felül e látszatnak, elhiszi, hogy az idegen lélek legmélyebb lényével van dolga... akkor a tahiti nő nyugodtan, magabiztosan figyeli, derűs felelőtlensége, gyermeteg könnyelműsége mögül."





275. Büszke a szépségére

A nő arcának vibráló fényeit élénk színekkel, erőteljes vonásokkal festi. Az arc mégis a maori lélek fennséges nyugalmát sugallja.
"Európa szabályai szerint szépnek is alig mondható. Mégis szép volt. Száját az öröm és a szenvedély minden formáját ismerő szobrász formázta."





276. Visszajön?

Ti lenge szellői Délnek és Keletnek,
Kik fejem felett kergetőztök és ölelkeztek,
Repüljetek mind sietve, ama másik szigetre,
Hol kedvenc fája árnyékában ülve
Meglelitek azt, aki engem elhagyott.
Mondjátok meg neki,
Hogy láttatok zokogni.  (Noa Noa)
(Dús László fordítása)





280. Tengerparton

Lassan bandukolva múlik minden óra
Tovább, tovább.
Nincsen olyan pontos óra,
Mint a szívem, ha azt várja,
hogy jőjj már a karjaimba,
S legyél velem.
(Sárosi Katalin: Lassan bandukolva)





282. A holtak szelleme

"Tehura mozdulatlanul, meztelnül, hasán feküdt az ágyon, szeme a félelemtől óriásira tágult, s úgy nézett rám, mint aki meg sem ismer. Néhány pillanatig engem is lenyűgözött valami furcsa bizonytalanság. Mintha rám is átragadt volna Tehura rémülete, mintha valami foszforeszkáló fény áradt volna merev tekintetéből. Sohasem láttam még ilyen szépnek, soha ilyen megrendítően szépnek. Mozdulni sem mertem, féltem, hogy az örjöngésig találom fokozni gyermeki rémületét a félhomályban, amelyet bizonyára veszedelmes kisértetekkel, veszélyes jelenségekkel, gyanús sugallatokkal népesített be képzelete."





283. Az areoik magja

...Oro visszament Vairaumatihoz, és tudtára adta, hogy Fiút fog szülni, akinek a Haa Tabute Rai (Egek Szent barátja) nevet kell adni. Tudtára adta feleségének, hogy az ő ideje betelt, s most el kell hagynia az asszonyt.





284. Vairaumati

"Az istennők felkeresték a fiatal lányt, köszöntötték, és dicsérték szépségét, majd elmondták neki, hogy Avanauból jöttek, Bora Bora egyik körzetéből. - Fivérünk azt kérdezteti -tették hozzá-, hajlandó volnál-e a felesége lenni? Vairaumati - mert így hívták a fiatal lányt- figyelmesen szemügyre vette az idegen nőket, és így szólt: - Ti nem Avanauból valók vagytok. De ez nem is fontos. Ha fivéretek főnök, ha szép és fiatal, akkor idejöhet: Vairaumati a felesége lesz. Teuri és Oaaoa azonnal viszasietett a paiára, hogy fivérükkel közöljék: Jöhet, választottja várja. Oro ugyanúgy helyezte el a szivárványt, mint első ízben, és azonnal leszállt megint Vaitapéba. Vairaumati gyümölcsökkel rakta meg az asztalt fogadásukra, és a legfínomabb gyékényekből és dús kelmékből vetett ággyal várta Őt."





288. patakparton

Nyár van  (Dalszöveg részlet)

Valahol messze Délen... örökös napsütésben
szirén énekemmel elkábítom.
Valahol egész Délen, a Szerelem Tengerében
és is megfürödnék... elárulom...

Valahol messze Délen... örökös napsütésben
szirén énekemmel elkábítom.
valahol egész Délen, a Szerelem Tengerében
újra megfürödnék... elárulom...





291. Barlangi fürdés

"A barlang falairól, minden oldalon hatalmas kígyók, vagy kígyóra emlékeztető valamik siklanak lassan a földalatti tó tükre felé, mintha inni akarnának. A sziklák hasadékain áttörő gyökerek ezek. Azt javaslom, fürödjünk meg, de ellentmondanak. Nagyon hideg a víz, válaszolják. Félrevonulnak, hosszan tanakodnak, aztán összenevetnek, ami nagyon bosszant. Én azonban ragaszkodom ötletemhez. A lányok végül elszánták magukat. Levetik könnyű ruháikat. Végre mindannyian a vízban vagyunk, csak ágyékkötő van rajtunk.
Mindenki azt kiabálja, toe toe (nagyon hideg), és mindenfelől fröccsen a víz. Aztán megismétli a visszhang: toe toe".





300. Hazafele

Hiszen ennyi költött szín nem is lehetséges, mondják az emberek. De igen, lehetséges, mint Tahiti nagyságának, mélységének és titokzatosságának kifejezője, ha mindezt az ember egy négyzetméter vásznon akarja visszaadni. A lenyugvó nap fényében izzanak a színek, vibrál a levegő a tengerpart vörös árnyalatokban pompázó homokja fölött. Mégis a képből szelíd melankólia érezhető. A fiatal, lován a képből kinyargaló lány és a beteg, öregedő, az életből is kifelé botorkáló festő közötti távolságé.

Hofi Géza: Ne sírj kislány (Részlet)

Ne sírj kislány, minden május tovaszáll.
Ami elmúlt nem jön vissza soha már.
Hogyha halkan jön az alkony,
Ne várj rám a Duna-parton
Kicsi lány, csacsi kis lány.
Ne sirj kislány, felejtsd el a nevemet,
Nézd az öreg Citadella kinevet.
Jön majd más, ki szeret téged,
Hidd el kislány, ez az élet,
Rohanó, suhanó szó.





301. Szerelmetes vallomás

Orchideák, fehér orchideák, mondjátok el, hogy szeretem.
Orchideák, lila orchideák, vigyétek hozzá a szívem.
Mivel szív nélkül nincs élet mégsem,
Hozzátok el az ő szívét cserébe.
Orchideák, színes orchideák,
Mondjátok el, hogy szeretem.

(Páger Antal-Tolnay Klári: Orchideák)





306. Tűzfény

Tábory Maxim: Égbe-omló alkonyat

Parazsat ont a horizont,
folt, lenge füst a Napkorong.
Még egyre küzd, majd elborong.
A buja csönd, száz szín, sugár
mit felköszönt, úgy megcsudál
a HoldLeány.

Ezüst haján sóhajt a Fény,
ha hull felém a szürkület.
LÁNGRA VÁLVA SZÁLL A VÁGYA, s megremeg:
"Tenélküled nem élhetek."

Rengő lombok felett lengő sápadt fénye,
e könnyű varázs-palást a fákra lebeg,
s a húnyó Napra és a Földre nesztelenül
messze terül,
hogy az árva éjji tájra álom-hímes
lenge-kék leplét tárja...





312. Holdtánc

A kép másik változata a 313. Esti fények

Az egykori istenek menedéke az asszonyok emlékezete.
Úgy érzi, Tehura bronzteste szóvá változik. Hallgatja a régen elnémult hangokat. Megelevenednek az áldozati helyek, a templomok, újra nőnek a riasztó, hatalmas kőbálványok, megszülettek a Képzelet Boldog Szigetei.

Az alkony fényében a hegyről vörös lávaként lezúduló folyó partján két lány élvezi az Álló Időt vörös kutyájuktól figyelve, míg a túlsó parton a
Holdistennőnek mutatnak be kultikus táncot.


Juhász Gyula: Noa Noa

Fáradt, fantasztikus és beteg zene árad,
Idegen illatok és idegen zene.
Látok égő talaj ölén nagy, szomjú fákat,
Melyeknek bús vihar áldása kellene!

Látok a végtelen meddő méhébe veszve
Fehér madarakat lebegni nesztelen,
Óriás, bíboros virágok néma kelyhe
Ujjong a Nap felé, mely áll a rőt egen!

Táncolj Noa Noa, beteg vágyak virága,
Táncolj Noa Noa, asszonyok asszonya,
Hajad, mint Tahiti égő fövenye sárga
És gyilkosan forró szád véres mosolya!

Táncolj Noa Noa, táncolj be bús szívembe,
Tiporj közönyösen, táncolj Noa Noa,
Ó részeg feledés, ó gyilkoló szerencse,
Táncolj Noa Noa, asszonyok asszonya!





313. Esti fények

E kép a 312. Holdtánc változata. Az alapmotívum ugyanaz: Az alkony fényeiben két lány élvezi az Álló Időt a hegyről vörös lávaként lezúduló folyó partján vörös kutyájuktól figyelve. Mosnak, tilinkóznak. A régi korra csak az áldozati edény utal.


Neoton Família: Pago Pago

Mikor partra vetett a víz,
Sok-sok kókuszpálmát láttam,
Aztán lányok jöttek, felém jöttek
A vakító napsugárban.
És a legszebbik így szólt:
Apám, a Nagyfőnök vár!
Addig maradj itt, amíg jólesik,
Mert Ő nem bír velünk már!

Pago Pago .... Lángra gyúl az Ember !
Pago Pago .... Felhőtlen az Ég !
Pago Pago .... Táncot jár a Tenger !
Pago Pago .... Boldog vagyok én !





314. Illatosan

Igen, Gauguin déltengeri képein a jellegzetes motívum a szép fiatal lányok aktja. Ezek az aktok nem az "európai" nőideál szerintiek. A Déltengeren nem volt olyan jellegzetesen eltérő a női és a férfi test, mert mindkét nem azonos módon élt a természetben. Az ősi életformán és életfelfogáson már akkor is sokat ferdítettek a hittérítők és a hivatalnokok. Képein az ősi életformát álmodta újra.

Minden ősi társadalomban az egész világ megújhodása, az újjáteremtés, a természet adományainak megújulása, a jólét, az ember megmaradása az Anyatermészet Istennőjétől függött. Az ő kegyeit is áldozatokkal kellett meg-megújítani. Ezekben az ősi társadalmakban, úgy a Folyammentiekben (Egyiptom a Nílus völgyében, Mezopotámia Tigris és az Eufratesz közelében), mint az inkáknál, az volt a természetes, hogy a Termékenység istennője a fiatal nők személyében jelenik meg. Ezért a fiatal nők szűzességét ajánlották fel templomaikban. A lányok szent táncokat táncoltak hastájéki erotikus mozduklatokkal (hula). Így alakulhatott ki a "templomi prostitúció". Szeretkezés közben a lányok "vendégeiket" "isteni állapotba" emelték. A papnők ősi sumer kifejezése a "szent szajha".

Hammurapi Krisztus előtt úgy 1200 évvel törvénybe foglalta, hogy Istár istennő templomába minden lánynak el kell mennie és ott férfiakkal kell szeretkezniök, és a pénzt a templom javára át kell adni. A korinthoszi Aphrodite szentélyben több száz hieroduleja (szent rabszolganő) bocsájtotta áruba a testét.

Lukainos: Hetérák (barátnők) párbeszédei c. írásában így tanítják a lányokat:

"...csak arra nézzen, aki fizet neki. Ezért aztán szeretik is. És ha eljön a szeretkezés ideje, nem viselkedik sem szégyentelenül, sem közönyösen, hanem szigorúan azt tartja szem előtt, hogy a férfit lekötelezze és JÓ SZERTŐVÉ TEGYE. Így aztán tetszik mindenkinek."

Figyelemre méltó, hogy mind a Bibliában, mind babiloni iratokban A Tudás Fájáról szakítás értelmi "felemelkedést eredményez" "szerelmi helyzetben". A Gilgames eposzban a Faun-szerű legelő állatok között élő "vadember" Enkidu, Uruk nagyhatalmú királyának pátfogoltja, szeretkezéssel kap "értelmet":

"Így voltak együtt hat nap és hét éjszaka.
Szerette a Nőt Enkidu, élvezte szerelmét
Betelve szívében, felemelte fejét,
Gazelláit keresve szétnézett a mezőn,
Kik meglátván őt, messze futottak."

A Déltenger népei az értelmi és a nemi ébredést (melyek pedig talán nem kapcsolódóak) azonosnak tartották, mert e népeknél mindkettő már igen korán jelentkezik. A nagyon korán érő lányok "értéke" annál nagyobb volt, minél több férfivel töltöttek el a "házasság" előtt egy-egy szerelmetes éjszakát. A vezető társadalmi réteg, az Arerok Tudós Társaság volt. Megvolt az oka, hogy miért voltak ilyenek a hagyományaik.

Polinéziában a hittérítők a 1900-as évek végére (mintegy száz év alatt) kiirtották az ősi hagyományokat. De valamit Gauguin még talált az őslalók nyitottságából. Polinéziában az emberek szeretkeztek, ezért szerettek. A "valláserkölcsös" Európában a reneszánsz után szerettek, ezért szeretkeztek.

E kép az egyiptomi falfestményeket idézi, amint a szépen felöltözött lányok szerelmeseiket várják az Est Csendjében.





319. Virág

A Holtak Szellemei a tupapauk a hegyekből sötétedés után lejönnek és
odatelepszenek a maorikhoz, ha nem égetik mécseseiket. A kunyhót őrző
tupapau egy szál virággal a kezében az illatozó tiare ág mögé rejtőzött.





321. Tehura

 - Hová mégy? - kérdezi tőlem egy negyven körüli szép maori nő.
 - Itiába megyek.
 - És miért mégy oda?
Felvillan bennem egy ötlet, és talán öntudatlanul kimondtam uatzásom célját, melyet magamnak sem vallottam be.
 - Asszonyt keresek magamnak - feleltem.
 - Itiában sok szép nő van. Akarod az egyiket?
 - Igen.
 - Ha akarod, adok neked egyet. A lányomat."





327. Maganyosan

Edda: Ha jön a Magány

Látom, hogy fáj neked,
Látom, hogy fáj nekem,
De itt belül lassan
Elül a Félelem.
Már nem bánt, ha jön a Magány.

Már nem félek attól,
Ha belehalok.
Már nagyon rég érzem,
Egyedül maradok,
Már nem bánt, ha jön a Magány.

....

Miért nem lehet úgy,
Hogy csak szeretünk,
Aztán mégjobban,
Aztán eléghetünk,
Aztán meghalunk - és nem jön a Magány?!




329. Hold és Föld

Hina azt mondta Tefatunak:
- Támaszd fel az Embert, ha meghal.
És Tefatu, a Föld istene ezt felelte Hinának, a Hold istennőjének:
- Nem, semmiképpen nem támasztom fel. Az Ember meg fog halni, meghalnak a növények is, azok is, akiket táplálnak, és meg fog halni a Föld is, a Földnek is vége lesz, és sohasem fog Új Életre kelni.
Hina válaszolt:
- Cselekedjél tetszésed szerint. Én azonban fel fogom támasztani a Holdat.
És minden, ami Hináé volt, tovább élt, ami pedig Tefatue volt, az elpusztult, és az embereknek meg kellett halnia.




336. Isten Napja

A Tii-szobrok a maraék (templomok) szélén álltak, és Szent Terület határát jelezték. Az európaiak beözönlése és az egyistenhit lerombolta ennek az egykor virágzó kultúrának a maradványait. A szigetlakók a velük való érintkezés következtében már elvesztették egykor oly fejlett természetes érzéküket, amely azt diktálta nekik, hogy az ember alkotásainak összhangban kell lenniök az állati és a növényi élettel. A maorik ma, miután kijárták az iskoláinkat, valóban vademberek: önmagukban szépek, akár a műtárgyak, de szellemileg is, testileg is terméketlenek...

A képet első Tahiti tartózkodása után festette Párizsban. Ennek témáját is a maori mitológiából meríti. A kép középpontjában Taaro, a harmadik tahiti istenség, a Nap istene és a Föld teremtője. A két fehérruhás lány áldozati ajándékot visz hosszú tálcán, az egyiptomi falfestményekre emlékeztetően. A piros ruhás lányok áldozati táncot mutatnak be a zátonyon megtörő hullámok morajára és furulya kiséretre.

A kép a Teremtést szimbolizálja. A középső nőalak a vízből kilépve a még meghatározatlan, jövendő formák kialakulását, a két fekvő majdnem gyermek lány az Ember születését, míg a Férfi karjában ébredező Lány az ő segítségével születő Nőt szimbolizálja.

A kép előterében a dekoratív színfoltok a két tahiti "pasztorál" képekről ismertek, a teremtés forrongásának absztrakciói.





ŰŰ

Az árnyékok már megnyúltak. Esteledik. Hűvösödik. A lányok ruhájukat vasalva, igényesen felöltözve készülődnek az esti éneklésre, táncra, teázásra, szerelemre. Milyen édes érzés most Párizsban visszaidézni e készülődés izgalmát!






Gauguinra nagy hatást tett Manet Olympiája, le is másolta első tahiti utazása előtt és fényképét magával vitte.

"Az Olympia képét különleges érdeklődéssel vette szemügyre.
- Mit szólsz hozzá? - kérdeztem.
- Nagyon szép - felelte szomszédnőm.
- A feleséged? - Igen.
Hazudtam. Én, mint az Olymoia tanéja!"

E kép az Olympia polinéz változatának tekinthető, de sokkal mélyértelműbb. A Szépséges Lány (új vahinéja, Pau'ura) a Tudás Fája alatt pihen, LEBEG a csodás természeti környezetben. A kígyó ott tekeredik a virágba borult fán. Dolgát végezte, akár a szerzetesek. A Lány már evett a Gyümölcsből.


Énekek éneke (Babits Mihály)

Szép vagy, ó, szerelmem, szép! Lábad saru dísziti, ritka, drága gyöngyű,
tomporodnak kerülete, mint a mesterek kezéből kikerült kösönytű.

Lábszárad, mint aranyszín fundamentumra szökellő karcsú oszlop, márvány, a te két emlőd nyugalma, mint liliommezőkön legelő két bárány.

Köldököd, illatozó olajok nyomától síkos szép kerekded csésze,
hasad, mint a zafírokkal rakott elefánttetemnek drága tündöklése.

Hasad, mint a liliommal körüskörül megkerített dús gabona asztag,
karos ámbraszín pereccel, két kezed nehéz gyűrűkkel aranyosan gazdag.

Balkarod a fejem alatt, jobbkezeddel megölelsz, megcirógatsz, édes,
nyakad, mint a karcsú oszlop kimagaslik hasonlóan Libanon hegyéhez.

Nyakad, mint a Dávid tornya, méz csepeg nyelved hegyéről, inyed édességes,
fogaid, mint most fürösztött tiszta hófehér juhocskák, ajakad tömjénes.

Halántékod, mint a sűrű selyem lomb közül kitetsző darab pomagránát,
szemed, mint a kék halastó, arcod ékességeinek ki mondhatja számát?

Tégy engem, mint egy pecsétet a te kebeledre, mint a bélyeget karodra,
mert kemény a szerelem, mint a koporsó és erős, mint a nagy vizek sodra.

No, szeremem, gyere, menjünk a mezőre, illatoznak künn a mandragórák,
már a szőlő is virágzik, s kifakadtak ajtónk előtt a gyümölcshozó fák.





Új asszonyát a 14 éves Pau'urát festette le újonnan épített házuk előtt családja körében. Első vahinája, Tehura egy másik szigeten született, polinéz szokás szerint "örökbefogadták" szüleiktől távoli rokonok. Őt idegennek tekintették, ezért jobban ragaszkodott a festőhöz, mindig vele volt. Pau'ura helybeli születésű, így idejének nagy részét szüleivel, rokonaival, barátaival töltötte. A kép kellemes, békés hangulatú, pompás színekkel megfestett.





"Mentsetek meg! Mentsetek meg!
Este van, az istenek estje!
Virrassz mellettem, én Istenem!
Virrassz mellettem én Uram!
Óvj meg a varázslatoktól és rossz tanácsoktól,
Óvj a hirtelen haláltól,
Óvj a rossz kívánásától és az átkozódástól,
Óvj a titkos űzelmektől,
És a Föld szétosztása körüli vitáktól,
Hogy békesség uralkodjék köröttünk,
Ó Istenem, óvj a haragos harcostól,
Attól, aki dühösen kóborol,
Aki örömét leli a rémítgetésben,
Aki makacs és mindig ingerült,
Hogy életben maradjak, és tovább éljen lelkem,
Ó, Istenem"





"Az volt a szándékom, hogy egy egyszerű akttal ősi fényűzést fejezzek ki.
Szándékosan szomorú színekkel vontam be az egészet. A fényűzést nem
bársonnyal, selyemmel, arannyal fejezem ki, hanem a kezem által gazdagon
díszitett anyaggal. A fantáziadús képzelőerő gazdagítja a teret."

Igy díszítette trópusi műtermét is festett faragásokkal.

A lány mondja ki Gauguin gondolatait: Azok a régi szép Idők, amelyeknek
fénye az ormokon még visszatükröződik a lenyugvó nap fényében, amikor a
maorik saját törvényeik szerint élhettek, már SOHASEM térnek vissza. Milyen csodás is volt a mi Életünk! Mindig csak adtunk...

Mindezt elmosta a "civilizáció", a hittérítés. Ezen mereng a két maori férfi
is. Már ott van velük az Elmúlás Ördögi Madara.

  Holló(részlet)   Edgar Allan Poe  (Kosztolányi Dezső)

... És a Holló meg sem moccan, néz rám meredve, hosszan.
A szoborról, a komorról tűz reám két tompa szem.
Úgy ül, mint egy szakadékon, mélyen alvó éji démon,
A padlón a lámpa vékony sávjaiból csöndesen.
Nő az éjjel, nő az árnyék, terjed egyre csendesen
s nem virrad meg - SOHASEM.




380. A hal megmondja

Éjszaka. Tengerpart. A Hold fényét csak a rózsaszín homok és egy fűzfa veri vissza. A sötét lombokon meg-megcsillan a Hold vöröse. A halászok most térnek vissza a tonhal halászatból nagy zsákmánnyal. Ez a keret a képből kilépő lány szelíd bánatához. Gauguin így mondja el a Noa Noa-ban:

"Rövid idő után már kapásom is volt, ezúttal óriási tonhalat emeltünk ki a vízből. Hallottam, társaim nevetgélnek és suttognak mögöttem. Másodszor is eredményesen működtem. Én a dicsőségben úsztam. Ám a dicséretek özönébe, akárcsak első sikeres fogásom után, megmagyarázhatatlan suttogás és nevetés vegyült. ... Sarokba szorítottam a legényt, aki végül elárulta, hogy ha a horog a hal alsó álkapcsában akad meg, - úgy mint az imént -, ez azt jelenti, hogy a halászt távollétében a vahinéja megcsalja. Mosolyogtam, egy szót sem hittem az egészből...

Elérkezett az alvás ideje, és amikor már egymás mellett feküdtünk, hirtelen
az kérdeztem:
- Jó voltál ma?
- Igen.
- Jól érezted magad mai szeretőddel?
- Nem volt szeretőm.
- Hazudsz, A Hal elárulta.

Tehura felemelkedett, és merően nézett rám ..... és imát mondott fennhangon. Amikor befejezte imáját, Tehura odajött hozzám, szeme könnyes volt és így szólt:
- Meg kell verned engem, nagyon meg kell verned!
....
Örökre átkozott legyen kezem, ha valaha is ráemelném a természet e remekművére!
....
Tehura szemében nagyon különös lehettem. Ám én még különösebbnek találtam Őt ezen az Isteni Éjszakán."




387. Fürdés a patakban

"... és házunkba beköltözött a boldogság. A nappal együtt kelt fel, és olyan ragyogó is volt, mint a nap. Tehura arcának arany színe gyönyörűséget és fényt árasztott otthonunkban és az egész környéken, Mindketten olyan egyszerűek voltunk! Mily pompás volt reggelenként együtt fürödni a közeli patakban, milyen üdítő. Alighanem, így ment együtt fürödni az első emberpár a Paradicsomban.

Ó, tahiti paradicsoma! Nave nave fenua (Édes Ország)."




392. Készülődés az ünnepre

Egy arany lépcsőzeten - selyemzsinórok, szürke fátylak,
zöld bársonyok és kristálycsészék között, amelyek úgy
setétlenek, mint bronz a Napban-
látom a gyűszűvirágot, mint kinyílik a terítőn,
egy ezüstsodronyos, szemekkel és hajfürtökkel ékes szőnyegen.
Agátra hintett sárga aranydarabok, smaragdkupolát
tartó mahagóni oszlopok, fehér atlaszcsokrok
és finom rubinrudacskák veszik körül a vizirózsát.
Mint egy isten, akinek óriási kék szeme és hóból
gyúrt tagja vannak, a tenger és a menny
duzzadó, fiatal rózsák csapatát csalja a márványteraszokra.

Arthur Rimbaud (Kardos László)




395. Csodaló

Nem az Igazságra van szükségünk, hanem a Valóság mitológiájára.
(Mészöly Miklós)


“A Ló az emberiség egyik archetipusa. Gauguin képeinek gyakori figurája.
A ló-ábrázolást már a Parthenon frízein is megcsodálta. A Ló Őstipusa a vadló, fekete, vagy fakó. Az Ősanya, a Föld, a Vizek, a Mélységek, az Éjszaka, az Álomvilág, a Halál, a szexualitás szimbóluma. E szimbolika a paripa erejével és vitalitásával, szárnyalásával arra utal, hogy a lélek és terméke a művészet maga mögött hagyja a földi kötöttségeket, fölül emelkedik, függetleníti magát a való Világtól. Ez a Lény a görög mitológiában Pégaszosz, a Forrásló (pégé: forrás). Poszeidon nemzette az egyik gorgóval, Medúzával Okeánosz forrásainál. Akkor ugrott ki Medúza fejéből, amikor Perszeusz lefejezte. Hésziodosz leírja, hogy megszületése után az Olümposzra röppent, hogy ő szállítsa Zeusznak a mennyköveket.

Más hagyomány szerint Poszeidon ajándékba adja Belleroposznak, Sziszüphosz unokájának, akinek segített legyőzni Khimairat és az Amazonokat, mert sem a vadállat tüze, sem az amazonok nyilai nem tudtak olyan magasra emelkedni, mint a Szárnyas Ló. E hagyomány szerint Bellerophosz halála után reppent fel az Olümposzra és lett az istenek segítője. Helikont a Múzsák éneke úgy elvarázsolta, hogy az Égbe akart emelkedni, ezért patája ütéseivel a Földhöz cövekelte. Igy keletkezett a Helikon hegyen a Hippokréne-forrás (Lóforrás), a művészi ihletettség forrása."

Az én képemen a fakó Forrásló most fakasztja a festészet iránti ihletettségem buzgó Forrását. De nem akar az Olümposzra reppenni. Jó Neki ITT. Ezért letette Szárnyait. Nem SZÁRNYALNI akar.
Aki nem hiszi, járjon utána.




399. Mangovirágok

Az erdőből most tér vissza a két bronzhajú, bronztestű szépség egy tál mangóvirággal kebleik előtt. Mau tera! Vedd el!

A maorik szerelmi kapcsolatai teljesen természetesek és őszinték. Nincs kétértelműség, érzelgés. Minden a gyönyörnek van alárendelve. Nem ismerik az "előkészületeket", de a szemérmet sem. Aki magáévá tesz egy nőt, elfogadott, kívánt erőszakolásban teszi azt. Mau tera!

"Azokra a holdvilágos éjszakákra gondolok,
 Amikor a sugarak bevilágítanak a réseken,
 És Ők mindketten a szívemben vannak.
 Szívem a fuvola dallamára énekel,
 Hol nagyon közel, hol nagyon távol.

Messzire bejártam az Óceánt,
És elmondtam Titkomat a Tengernek,
Amely a sziget körül harsog,
De feleletet sohasem ad nekem."

Már készül, hogy elhagyja Tahitit, s akiket szeretett és akik szerették.
Az Ördög sarkantyúzza a barbár Marquises szigetekre.




407

Csend. Nyugalom. Mozdulatlanság. A fák árnya mögött aranyos lángnyelvekkel ízzik a Fény. A Lányok és a Halál Lovasa az Élet és a Halál mesgyéjén lebegnek. Álmodnak? Vagy mi látunk álmot. Csak a kiskutyák ilyen tisztánlátók.


Hollós Ilona: Megáll az Idő (részlet)


Megáll az Idő, az Égen néma álló Csillagok
A Földön csak te vagy és én vagyok,
Hallgatsz és hallgatok,
Szerelmes szó sem csendül már.

Megáll az Idő, ha rád talál az ajkam lángolón,
A végtelenben járunk álmodón,
Minden más elmúló,
Csak ez az emlék el nem száll.

Csókokra ébredünk, ami volt, messze tünt.
Itt van a perc, ami több, mint az Évek.
Csak együtt élhetünk, örök az életünk,
Míg tart ez a perc, s te lágyan ölelsz.

És megáll az Idő, az Égen néma álló Csillagok,
A Földön csak te vagy és én vagyok,
Hallgatsz és hallgatok,
Szerelmes szó sem csendül már.




408. Holdfény

Paul Verlain (Szabó Lőrinc)

A Hold a fák közt
szikrázva süt,
gally moccan, ág zörög,
és mindenütt hangok remegnek...

Oh, hogy szeretlek.

A Tó sötéten
őrzi hideg
tükrén az ében-
árnyú fűzet, szél jaja rezzen...

Álmodj szerelmem.

Maga a kék Menny
ereszkedik
a Csillagfényben,
mely gyöngyeit
szikrázva szórja ...

Isteni Óra.




411

Aradszky László: Régi kunyhó

A domboldalon áll egy régi kunyhó,
Én még sokszor arról álmodom.
Senki nem jár mostanában arra,
Pókháló van már az ablakon.

A régi Csókok íze most is ott él,
Hol százezerszer átölelt karom,
Elfeledted, régen messze mentél,
Pókháló van már az ablakon.

Álmaimaban sok-sok éjjel újból ott vagyok,
köröttünk hallagat a Csend, mi is hallgatunk.
Édes álmodás, de jő a pirkadás,
S eltűnik az éji látomás.

S a kunyhó ott áll egymagára hagyva,
Hol százezerszer átölelt karom.
Senki nem jár mostanában arra,
Pókháló van már az ablakon.




424
Charles Baudelaire: Mezítelen volt..    (Faludy György fordítása)

Mezítelen volt, s mert tudta, mit kívánok,
testén sok zengő ékszerével várt rám,
hódítóbban, mint a mór rableányok
a gyönyörök Ezeregyéjszakáján.

A pamlagon engedte, hogy szeressem,
s mosolygott, ahogy karja közt tartott,
s homó szerelmem, akárcsak a tenger
ágaskodott és rázta, mint a partot.




437

Szent Biblia (Károli Gáspár fordítása)

Ó Testamentom. Mózes Első Könyve. III. Rész

22. Monda az Úr Isten: Imé az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván. Mostan annakokáért reá kell gondolnunk, hogy az ő kezeit kinyujtván, ne vegyen az életnek fájának gyümölcsében, és abban ne egyék, hogy mind örökké éljen.

23. Kiküldé azért őtet az Úr Isten az Édennek kertéből, hogy mívelné a földet, a melyből vétetett vala.

24. És minekutánna kiűzte volna az embert, helyheztete az Éden kertének bémenetele felől Kérubimokat és villogó kétélű fegyvert, az élet fája útjának őrizetére.

Halotti Beszéd (1192) Látjátok feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por és homou vogymuk. Menyi milosztben terümtevé eleve miü isemüköt Ádámot, és odutta volá neki paradicsumot házoa. Es mend paradicsumban valon gyimilcsektül mondá neki élnie. Heon tilutoá űt igy fá gyimilcsétül. Gye mondoa neki, méret nüm eneik: isa, ki napon emdül az gyimilcstül, halálnek haláláal halsz.





438

A Föld megszületése
Az Idők Hajnalán egykor élt két isten, Oatea és Atanua, az asszonya.
A Világ nem volt más, csak az Óceán. Atanua boldog volt. Szerette nézegetni a szikrázó Vizet, melyen viszatükröződtek a szivárvány színei.
De eljött a nap, amikor Atuana megunta ezt a látványt.
Az örökkévalóságnak tűnő bolyongás után szeretett volna letelepedni valahol. E vágyát elmondta Oateának.
 - Hallgass rám! Elfáradtam abban, ahogy élünk, szeretnék egy Házat magunknak.
Oatea nem tudta mit feleljen, nem tudta, hogyan teljesítse ezt a kívánságot. A gondolataiba merült. A gond terhe alatt, hogy Atanua kívánságát teljesíthesse, tekintete napokon és éjjeleken keresztül vándorolt a végtelen Óceánon.
 - Mit tegyek? - kérdezte önmagától.
Arra gondolt, hogy felidézi magában isteni hatalmát. Minden megvilágosodott. Megértette, nem kell mást tennie, mint összpontosítani a gondolatait, és így megszerezheti a Ház felépítéséhez szükséges tudást. Meg is tette, és ez örömmeel töltötte el. Azt mondta asszonyának:
- Ma éjszaka felépítem a Házunkat, mielőtt a Hajnal felvirrad, teljesül a vágyad.
Atuana bízott Oateában, várakozott. A nap lenyugodott, és a Sötétség Leple beborította az Óceánt. Ekkor Oatea felemelkedett és hosszú, lassú dallamot énekelve hagja belehasított az Idők Éjjelébe, megparancsolva az isteni erőknek, hogy létrehozzák a Házat:
Aka oa e, aka pito e, aka poto e ...
Aka hana e, aka nui e, aka iti e ...
Hakatute hae!
Varázslatos Éj volt. Az Erők megjelentek. Oatea kiválasztotta a végtelen Óceánon jövendő Házának a helyét. Elsőként bevert két erős cölöpöt, a Ház tartópilléreit, és megidézve a Szellemeket, így szólt:
- Íme, Ua Pou!
Eztán megteremtette a mestergerendát, és ráhelyezte a két cölöpre, összekötve őket kókuszrostkötéllel, és szólt:
- Íme, Hiva Oa!
Oatea, folytatva a munkát, a Ház homlokzatába további cölöpöket illesztett a gerendák megtámasztására. Atuana a távolból figyelt és megkérdezte:
- Hogy áll a Ház?
Oatea, anélkül, hogy abbahagyta volna a munkát így válaszolt:
- Rövidesen elkészülök vele, és meggyorsította a munát. Felerősítette a tetőt tartó rudazatokat, majd kijelentette:
- Íme, Nuku Hiva!
Atuana látta, hogy már a tető befedése következik, megkérdezte:
- Mivel fedjük be Házunk tetejét?
- Kókuszpálma levelekkel! - mondta Oatea.
Hozzá is fogott, a hosszú tetőre kilenc kókuszpálma levelet kellett összefonnia, hogy az egészet befedje.
- Íme, Fatuiva! - szólt.
Oatea és Atuana megpihentek és gyönyörködtek a Műben, amely fenségesen nyugodott az Óceánon. Azért, hogy Rend legyen, Oatea elhatározta, hogy a szanaszét heverő hulladékok eltüntetésére egy gödröt ás. A közelgő Hajnal sürgette, Oatea gyorsabban dolgozott. Atuana, aki figyelemmel kísérte az építést, hirtelen Fénycsíkot pillantott meg a látóhatáron. Felkiálltott: 
- Íme, Eiao!
Így született meg egyetlen Bűvös Éjszakán az Ember Földje.

(Antoni Judit: Polinézia gyöngyszemei)




444

Páris Prianos trójai király fia. Amikor Zeus Thetis tengeristen mennyegzőjére nem hívta meg a viszály istennőjét, az az isteni násznép közé aranyalmát dobott a legszebbnek. Athene, Héra, és Aphrodite is magának követelte az almát. Ezért Zeus megparancsolta, vigyék a civakodó istennőket Páris elé, tegyen ő igazságot. Az istennők ajándékokat ígértek Párisnak az almáért. Athene győzelmeket, Héra birodalmakat, Aphrodite pedig Menelaos spártai király világszép feleségének, Helénának a szerelmét. Páris Helénát választotta. Ugye nem nehéz kitalálni, hogy a szépséges maori lányok között miért jutott Gauguinnak az eszébe e történet megfestése? Páris szerepében.




452

Ez a kép két változatban készült Hiva Oan. A másik a 453. sorszámú a Classici dell' arte Ricolli katalógusában (W620).

Bogdán László: Lovasok a tengerparton (Gauguin festménye alá)

A lovasok a tengerparton. Derű, fény, meleg ragyogás. Reggel van? Kora délután? A kép megejtő erőterében időtlen a látomás. Lehet, hogy ez az Éden?...
Hat lovas: négy férfi, két nő. Vagy fordítva? Egy lány gyalog, mellét takarva álldogál, bokáig süllyed a homokban, verik a fények, fényostorok. Valami fák is látszanak, vékonyak, mint az angyalok, égen felhők kerengenek, libegnek is a szélben. Szél van? A sziluettjük felragyog. Távolabb a tenger morajlik, a zátonyok most elmosódnak, megejtőn a semmibe hullnak, ötvenkét év is itt zuhog. Élnek-e még a szereplők, Gauguin kedvenc modelljei, lovon táncoló szentjei, lehet, hogy mégsincs nemük?

S persze Tahiti fényei, színei, a homokdűnék, a hullámok tajtékjai és minden együtt, a lovak, s aztán megint a lovasok, a lovasok a tengerparton. Hajnal van, délután, alkonyat? Mit akar a fehérruhás lánytól a másik? Mire kéri? Kér, vagy kérdez? Eldönthetetlen, a kép mágikus négyszögében mit akarnak a lovasok? Te nem vagy itt. Én sem vagyok. S most mégis belépünk a képbe, megtudni tőlük, mi a céljuk? És innen hová lovagolnak? A gyalogos lány itt marad, egyikük sem viszi magával? Mi lesz vele? Meg kellene tudni.

És felnyerítenek a lovak. Ott forgolódunk körülöttük. Beszélünk hozzájuk. Téveteg meredten néznek át felettünk, számukra mi nem létezünk, a kép mágikus világában nem jutnak hozzájuk el szavak. A szavainkat nem is értik, vagy ha megértik, félreértik, nem alakulhat ki kapcsolat. Mindörökre magányosak.

És amíg köröttük bolyongunk, megérthetjük magányukat. Mert végül minden így marad, lány, angyal, fák és lovak, a lovasok a tengerparton és a vad, nyári kábulat.


Kányádi Sándor: Ha én Zápor volnék

Ha én Zápor volnék, Égigérő Zápor,
áztatnám a Földet istenigazából.
Hogyha Napfény volnék, melengető Napfény,
minden sugaramat széjjel teregetném.

Ha én Harmat volnék, minden este, s reggel
lábujjhegyen lépnék bársonyos füvekre.
Hogyha Szellő volnék, erdőn, mezőn által
járnék a virágok fímon illatával.





Hunyadi István: Gauguin utolsó káprázatai

Fekszik a széles ágyon, ecsetet nem ragad
fejében űzik egymást a vonal és a szín.
Lábán kimart fekélyek, a szíve ki-kihagy
csak lázas agya vet föl homályos képeket.
Aranybarna testű, bimbózó lányokat lát,
ők sűrűn megkínálták szépségük italával.
Szerelmes éjszakák tűnékeny képei
fogyó eszméletén mégegyszer megjellenek.
Jöhet az elmúlás, de nemhiába élt
ecsettel vallott növekvő emberért.
Fején nem végitélet a leskelő Halál,
tán halhatatlan Élet. A véggel így perel
a festő. Ablakában a hosszú éj közel.
Elalszik végül, kilobban látomása,
angyala átkíséri a biztos elmúlásba.