457

Hunyadi István: Gauguin utolsó káprázatai

Fekszik a széles ágyon, ecsetet nem ragad
fejében űzik egymást a vonal és a szín.
Lábán kimart fekélyek, a szíve ki-kihagy
csak lázas agya vet föl homályos képeket.
Aranybarna testű, bimbózó lányokat lát,
ők sűrűn megkínálták szépségük italával.
Szerelmes éjszakák tűnékeny képei
fogyó eszméletén mégegyszer megjellenek.
Jöhet az elmúlás, de nemhiába élt
ecsettel vallott növekvő emberért.
Fején nem végitélet a leskelő Halál,
tán halhatatlan Élet. A véggel így perel
a festő. Ablakában a hosszú éj közel.
Elalszik végül, kilobban látomása,
angyala átkíséri a biztos elmúlásba.

vissza