282. A holtak szelleme

"Tehura kozdulatlanul, meztelnül, hasán feküdt az ágyon, szeme a félelemtől óriásira tágult, s úgy nézett rám, mint aki meg sem ismer. Néhány pillanatig engem is lenyűgözött valami furcsa bizonytalanság. Mintha rám is átragadt volna Tehura rémülete, mintha valami foszforeszkáló fény áradt volna merev tekintetéből. Sohasem láttam még ilyen szépnek, soha ilyen megrendítően szépnek. Mozdulni sem mertem, féltem, hogy az örjöngésig találom fokozni gyermeki rémületét a félhomályban, amelyet bizonyára veszedelmes kisértetekkel, veszélyes jelenségekkel, gyanús sugallatokkal népesített be képzelete."

vissza

előre